Varga Ottó: Rendőrségi gyufák 1997

Az Országos Rendőr-főkapitányság 1992-ben kötött szerződést a Postabankkal egy új központi komplexum építésére. A komplexumban az eredeti tervek szerint az ORFK, a Tűzoltóság Országos Parancsnoksága és a Polgári Védelem Országos Parancsnoksága kapott volna elhelyezést. Végül a kizárólag Rendőrségi használatú épületbe az ORFK, a Pest MRFK és a Budapesti RFK költözött be. A Rendőrségi Igazgatási Központ épületét a XIII. kerületi Teve utcában 1997. október 1.-én avatták fel. A megnyitón jelen volt Göncz Árpád Köztársasági Elnök, Kuncze Gábor Belügyminiszter, Princz Gábor a Postabank és Takarékpénztár elnök-vezérigazgatója.

Számos ajándéktárgy készült az átadás alkalmára, de kiemelkednek közülük a rendőri gyufák. Szinte ugyanazzal a tartalommal két kivitelezésű emléktárgyat készítettek. Az egyik a külföldieknek, a másik az itthoniaknak. Minőségi kivitelezésben alaki és tartalmi viszonylatban is jelentős különbségek mutatkoznak. Ezeket mutatom be:

Külföldiek részére készített doboz: 182 mm hosszú – 110 mm széles – 25 mm magas, fényes papírból készült. A fedőlapon a Teve utcai “Rendőrpalota”, alatta angol nyelven a “Rendőr Központ Budapest” felirat. A kerek emblémában a Rendőrség címere és angol nyelven “Magyar Nemzeti Rendőrség” felirat. Az 1997-es évszám az átadást jelöli

0101. kép

02
02. kép

03
03. kép

Belföldiek vagy egyszerűbben a Magyarok részére készített doboz 184 mm hosszú – 114 mm széles – 37 mm magas. A doboz felső része átlátszó, nagyon törékeny műanyag, az alsó része piros színű kartonpapír (04,05,06 kép). A felső részen a Magyar Gyufaipari Vállalat emblémája található (07 kép)

04
04. kép

05
05. kép

0606. kép

07
07. kép

Külföldiek részére adományozott (továbbiakban: Kra) gyufa: 53 mm hosszú – 36 mm széles – 10 mm magas, a Magyarok részére adományozott (továbbiakban: Mra) gyufa: 53 mm hosszú – 36 mm széles – 16 mm magas, a gyufán szereplő kép mérete: 42 mm x 32 mm. Jól látható, hogy a Kra fényesebb, az Mra matt.

08
08. kép

A Kra gyufaszálak kék, a Mra barna színűek (09,10,11 kép). A Kra egyik oldalán angolul “Magyar Rendőrség” felirat a Mra oldalán viszont nincs felirat (12, 13 kép). A képpel ellentétes oldalon a Kra-nál angol és magyar nyelven a képen látható rendőr megnevezése és a rendszeresítés éve olvasható, a Mra-nál magyar nyelven látható (14 kép).

09
09. kép

10
10. kép                                                                        11.kép

11
12. kép                                       13. kép

12
14.kép

A dobozokban 4 X 5 elrendezéssel vannak elhelyezve a gyufák időrendi sorrendben. Különös, hogy az 1936-os ruhaviselet 9 db gyufán szerepel. Érdekesség továbbá, hogy az 1945-1956 közötti és az 1987 után rendszeresített egyenruhákból egyetlen egy sem került bele.

Balról jobbra haladva: Nemzetőr 1948, Lovas rendőr 1873, Gyalogos rendőr 1881-1896, Rendőrfogalmazó díszegyenruha 1896, Gyalogos rendőr 1896.
13
placeholder_hv15. kép

Balról jobbra haladva: Gyalogos felügyelő 1909, Rendőr altiszt 1909, Lovas rendőrtiszt 1909, Gyalogos rendőr 1914, Rendőr nyári egyenruha 1936
14

placeholder_hv16. kép

Balról jobbra haladva: Gyalogos rendőr 1936, Rendőrfogalmazó 1936, Közlekedési rendőr 1936, Rendőrtiszti díszegyenruha 1936, Rendőr altiszt 1936
15
placeholder_hv17. kép

Balról jobbra haladva: Rendőrfelügyelő 1936, Gyalogos rendőr 1936, Rendőrtiszti egyenruha1936, Nemzetőr 1956, Rendőrtiszt 1957
16

placeholder_hv18. kép

A gyufákon végighalad a háttérben egy általam “papírszakadásnak” vélt motívum, mely mindegyik gyufán szürke színű fehér szegéllyel. Ebben a csíkban egy adott kor jellemzője került elhelyezésre mint például: Lánchíd, Andrássy úti gázlámpa, mozdony, villamos …… A csík felett és alatt egységes szín, de melyik színt miért ahhoz a gyufához rakták sajnos megfejteni nem tudtam.

Az Országos Rendőr-főkapitányság normajegyzékében nem találtam az ajándéktárgyak megrendelésére, azok alaki és tartalmi előírásaira vonatkozó utasításokat vagy intézkedéseket.

A bemutatott tárgyak a saját birtokomban vannak.

pdf

placeholder

Last updated: február 8, 2016 at 8:34 de.

This entry was posted in Egyéb, Gyűjtői Hírek, Magyar Rendőrrelikvia-Gyűjtők Egyesülete, MRE, publikáció and tagged , , , , , . Bookmark the permalink.