Az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola jelvényei

 

placeholder_hvEgy általam és véleményem szerint sokak által eddig ismeretlen jelvényt szeretnék bemutatni, a Tisztelt olvasóimnak.

placeholder_hvA jelvénysor kézhezvétele számomra nagy meglepetés volt, mivel nem volt tudomásom a létezéséről, így a megjelenés, viselés körülményeiről sem.

placeholder_hvKis történeti áttekintéssel szeretném bevezetni a kitűzők kialakulását, amely részben az akkori iskolaparancsokkal, Dr. Beregnyei József dandártábornok úrral történt személyes megbeszéléskor jutott a tudomásomra.

placeholder_hvA Szakközép Iskola 2000 évben határőr képzéssel indult, majd 2005 szeptemberétől rendőri tanfolyamok indítását is bevezették. Itt a rövidke történeti résszel meg is kell állnom, mivel a kitűzők erre az időszakra datálódnak. A tábornok úr elmondása szerint a jelvények 2000 évben jelennek meg és három évig viselik az intézménynél tanuló, címet elért hallgatók. Megszűnését, a viselés tiltását azzal indokolták, hogy a rendészeti iskolák részére egységesített jelvényeket szeretnének rendszeresíteni, de mint az tudjuk nem valósult meg a mai napig. Ha nagyon szőrszálhasogató akarok lenni, akkor nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy egy határőr hallgatói, tanulói jelvénysorral állunk szemben, mivel azokat 2000-2003 között viselték, a rendőri képzés csak 2005-ben indult el Adyligeten.    

placeholder_hvA nyolc darabos kollekcióban arany és ezüst alapszínű, gravírozott jelvények jelennek meg különböző feliratokkal. A fektetett téglalap alakú, áttetsző műanyag jelvénykeret mérete 65 x 15 mm. A hátulján az egyenruhára felfogatás céljából két-két darab tű, végein klipsszel ellátva.

placeholder_hvA jelvény fokozatai:

placeholder_hvARSZ. 1x-es KIVÁLÓ TANULÓJA – arany alapszínnel
placeholder_hvARSZ. 2x-es KIVÁLÓ TANULÓJA – arany alapszínnel
placeholder_hvARSZ. 3x-es KIVÁLÓ TANULÓJA – arany alapszínnel
placeholder_hvARSZ. 4x-es KIVÁLÓ TANULÓJA – arany alapszínnel
placeholder_hvARSZ. 1x-es ÉLENJÁRÓ TANULÓJA – ezüst alapszínnel
placeholder_hvARSZ. 2x-es ÉLENJÁRÓ TANULÓJA – ezüst alapszínnel
placeholder_hvARSZ. 3x-es ÉLENJÁRÓ TANULÓJA – ezüst alapszínnel
placeholder_hvARSZ. 4x-es ÉLENJÁRÓ TANULÓJA – ezüst alapszínnel

Ludanyi_Gyula_Adyligeti_Rendeszeti_Szakkozepiskola_jelvenyei_01

A jelvények eredeti formában

 placeholder_hvA jelvényekről, illetve a kialakulás, viselés körülményeiről egy következő, bővített írásomban részletesen beszámolok.

LUDÁNYI GYULA

 

placeholder

a pdf verzió innen letölthető

placeholder

Last updated: február 25, 2016 at 18:01 du.

This entry was posted in Gyűjtői Hírek, Magyar Rendőrrelikvia-Gyűjtők Egyesülete, MRE, publikáció and tagged , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.