Ludányi Gyula: Apátistvánfalva, Határőr Múzeum

Apátistvánfalva az Őrség szívében meghúzódó takaros kis falucska a Szlovén határ mentén. Gondolom, a település neve hallatán senki nem kapja fel a fejét sőt, nem is hallott még róla, ahogyan én sem.

Béndek József altábornagy Úr, a volt Határőrség Országos Parancsnoka, hívta fel rá a figyelmem, hogy bizony ott, egy kiállítás található, melyet a határőrség megszűnése előtt 2007 november 1-én adtak át. Béndek Úr a szívén viseli a kiállítóhely sorsát, illetve gyarapodását, a múzeum megszületése is az Ő nevéhez köthető. Egy volt határőr őrs teljesen felújított épületét és melléképületeit rendezték be a múlt tárgyaival.

 Szerencsémre a munkám, a közelbe irányított, és alkalmam adódott megtekinteni a kiállítást. Az idegenvezetőm Merkli László volt, aki a múzeum mellett lakik, és minden látogató számára elérhetővé teszi a megtekintést. Beszélgetésünk során megkérdeztem, hogy milyen látogatottsága van a kiállításnak, mire László elmesélte nekem, hogy szinte csak szlovén vendégek érdeklődnek, ezért a tárlat kétnyelvű feliratozással rendelkezik.

Nem voltam rest előkapni a fényképezőmet és körbefotózni mindent, hogy bemutathassam nektek is a méltatlanul ismeretlen, szinte elfeledett kiállítóhelyet.

apatistvanfalva_hataror_muzeum_01Kintről ez a látvány fogadja a látogatót, de körbekerített terület minden szegletében található valami érdekesség.

apatistvanfalva_hataror_muzeum_02A terület egyik határán található 11 kopjafa, a volt parancsnokságok emlékhelyei, mögöttük egy-egy fenyő, melyet a kopjafák felállításával egy időben ültettek a parancsnokok.

apatistvanfalva_hataror_muzeum_03Határőr átkelő sorompóval, határkővel

apatistvanfalva_hataror_muzeum_04A „vasfüggöny” kiállított részlete

apatistvanfalva_hataror_muzeum_05

apatistvanfalva_hataror_muzeum_06

apatistvanfalva_hataror_muzeum_07Egy érdekes járműpark

apatistvanfalva_hataror_muzeum_08

apatistvanfalva_hataror_muzeum_09Istálló, a lovas és kutyás szolgálattól összegyűjtött emlékekkel

apatistvanfalva_hataror_muzeum_10A tárlat bejárata

apatistvanfalva_hataror_muzeum_11A kiállítás képekben

apatistvanfalva_hataror_muzeum_12

apatistvanfalva_hataror_muzeum_13

apatistvanfalva_hataror_muzeum_14

apatistvanfalva_hataror_muzeum_15

apatistvanfalva_hataror_muzeum_19apatistvanfalva_hataror_muzeum_20apatistvanfalva_hataror_muzeum_21

apatistvanfalva_hataror_muzeum_17

És még rengeteg emléktárgy, táblák, zászlók, jelvények sapkák, egyenruhák, fegyverek, kiegészítők stb.
Sorolhatnám napestig mit láttam még, de inkább arra ösztönöznék mindenkit, ha teheti, látogassa meg a múzeumot, vigye jó hírét egy olyan fegyveres szervezetnek és kiállítóhelynek, mely mára már csak történelem, de mi még a részesei voltunk.

Apátistvánfalva, 2017 február 3.

apatistvanfalva_hataror_muzeum_18_SiD

placeholder
pdf verzió innen letölthető

placeholder_hv

placeholder

Last updated: február 9, 2017 at 7:49 de.

This entry was posted in Gyűjtői Hírek, Magyar Rendőrrelikvia-Gyűjtők Egyesülete, MRE, Rendőrmúzem and tagged , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.