Mundérba bújt történelem – Szeghalom

 

Én sem tudnék más nevet adni annak a kiállításnak, melyet a napokban volt módom megtekinteni!

Kedves meghívásnak tettem eleget mikor meglátogattam Túri János magángyűjtőt, akinek a gyűjteménye Szeghalom szívében, egy 260 négyzetméteres gyönyörűen felújított patinás épületben kapott helyet.

Ludanyi_Gyula_munderba_bujt_tortenelem_01

 

Őszintén megvallva kicsit elkapott, a szó legnemesebb értelmében vett irigység, hogy vannak települések, ahol az összefogás otthont teremthet, egy ilyen jellegű magángyűjtemény bemutatásának.

A kiállítás:

Igazából nem is tudom, hol kezdjem a mondókámat…

Talán kezdem a legelején!

Túri János Úr és fia, Attila fogadott a múzeum előtt és a szokásos bemutatkozást követően perceken belül információt kaptam arról, hogy a kiállításnak otthont adó épület és annak környezetében lévő házak, milyen nagy jelentőséggel bírnak Szeghalom törtélmében.

A kiállító helyiségbe lépve, egy nagyméretű lovasszoborral találkozhatunk, amely méretei miatt számomra kissé meghökkentő volt, de igazán jó kezdésnek gondoltam.

Ludanyi_Gyula_munderba_bujt_tortenelem_02

A szobor és környezete indítja a kronológiába összeállított kiállítást. A tárlatvezetést maga Túri Úr prezentálta, kitérve minden apró részletre a látott tárgyról, a megszerzés körülményeiről. Ezt egy gyűjtőnek igazán kedves dolog végighallgatni, mert valljuk be őszintén, mindegyikünk gyűjteményébe kerültek már darabok kalandos úton.

Ludanyi_Gyula_munderba_bujt_tortenelem_03

A több teremből álló, illetve megosztott helyek, egy-egy területet mutatnak be a magyar és külföldi egyenruha viseletből. Itt minden gyűjtő megtalálhatja a szívének kedves területet, gondolok itt az öltözetekre, a jelvényekre, rendfokozatokra, okmányokra, fotókra, karjelvényekre, használati tárgyakra, fegyverekre, numizmatikára és még sorolhatnám a végtelenségig.

Ludanyi_Gyula_munderba_bujt_tortenelem_04

Kifejezetten szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a kiállított egyenruhák között nagyon sok nevesített darab található, amely mint tudjuk, különlegessé teszi az adott tárgyat.

Ludanyi_Gyula_munderba_bujt_tortenelem_05

Nos, ha valaki tüzetesen végig szeretné nézni a kiállítást, akkor szánjon rá időd, mert a sok ezer tárgy tanulmányozása ezt kívánja. Én magam úgy gondolom, hogy visszatérő látogatója leszek a múzeumnak, mert az anyag folyamatosan gyarapszik, új tárgyak kerülhetnek kiállításba.

Ludanyi_Gyula_munderba_bujt_tortenelem_06A GYŰJTŐK MUNKÁBAN! János és Attila a jelvények között.

 

A fenti képhez szeretném hozzátenni, hogy nem beállított jelenet, szerintem Ők sem tudták, hogy elkészült, legyen ez meglepetés. Mi tudjuk a gyűjtés ilyen „betegség”, új darabot lát az ember, azonnal bogarássza a már meglévő anyagot.

Igazából nem szeretném leírni mindazt, amit láttam, mert első sorban lehetetlen feladat lenne, másodsorban mindenki szeretnék arra sarkallni, hogy ha teheti, menjen el Szeghalomra és nézze meg a tárlatot.

A képek melyeket csatolok a megemlékezésemhez és külön galériában megnézhetők, magukért beszélnek.

Szeretnék köszönetet mondani Túri Jánosnak és Attilának, hogy megtekinthettem a kiállítást, hogy barátságosan, jóízű beszélgetéssel tudtuk eltölteni ezt a napot.

További sikeres gyűjtést kívánok!

GYŰJTŐI TISZTELETTEL

Ludányi Gyula

 

 A múzeumról készült fotógaléria az alábbi linkre kattintva tekinthető meg:

placeholder

Mundérba bújt történelem – Szeghalom

placeholder

Cím: Szeghalom Tildy Zoltán út 14.

a múzeum weboldala: http://munder.16mb.com/

trkp_szeghalom

Nyitvatartás:
hétfőtől péntekig: 9-16.

más időpontban a látogatáshoz
telefonos egyeztetés szükséges
tel: 06-70-339-7837

 

Last updated: január 24, 2018 at 18:37 du.